Mi kell egy jó könyvhöz?
Halász Emese

Sok olvasó – mondhatnád elsőre, és igazad is lenne, de addig el kell jutni.
Nézzük is, hogy mi mindenre van szükség ahhoz, hogy egy kiváló könyvet adhass ki a kezedből!
Írástechnika
Az első és legfontosabb, hogy tudd, senki nem született olyan tehetséggel, hogy egyből kiválóan írt könyveket. Még a legnagyobbak is végeztek írósulikat, tanultak Írástechnikát. Én magam sem találkoztam még olyan emberrel, akire ne fért volna rá legalább egy pici csiszolás írás terén. Általában ég és föld a végeredmény, szóval nagyon megéri egy alapos és csak veled foglalkozó Írástechnikai tréninget elvégezni.
helyesírás
Meglepő, de igen, a listán van a helyesírás is, aminek nem más az oka, mint az hogy sajnos sok olyan írással találkoztam, ami szó szerint értelmezhetetlen, olykor olvashatatlan volt. Nincs az a szerkesztő, aki meg tudná szerkeszteni azt, aminek nincs értelme, vagy kibogozhatatlan, hogy az író mit akart írni, csupán csak, mert nem elég jó a helyesírása. Nem állítom, hogy nyelvtanversenyeket kell nyernie mindenkinek, aki írásra adja a fejét, de az biztos, hogy egy alapvetően jó (nem kiváló) helyesírásismeretre szükség lesz. A többit már javítja a korrektúra.
ötlet és ihlet
Nem elég, ha van egy ötleted, azt ki is kell dolgozni regénnyé. Sok olyan emberrel beszéltem már, akinek volt egy ötlete és talán egy novellányi meg is volt írva belőle, de regényt szeretett volna és csak panaszkodott, hogy nincs ihlete, már nem tudja, hogy mit írjon még, mert kifogyott. Nos, itt visszakanyarodnék az első ponthoz. Ha megtanulsz regényt írni, akkor lesz regényed. Ihlet terén én úgy látom, hogy az ÍróMentor Programban sokan vagyunk, akik segíteni tudunk, így ilyen problémája az íróinknak nincs, de ha mégis elakadsz, akkor íme egy kis ötlettár ihletszerzésre: Az írói válság leküzdése
Vázlat
Egy megfelelő vázlat elengedhetetlen ahhoz, hogy profi könyvet írj. Rengeteg bakit tud okozni a nem megfelelő vázlat megírása vagy annak hiánya. Nálunk az Írómentor Programban erre van egy részletes vázlatsablonunk, amivel nem csak, hogy nem tud eltévedni az író az írásában, de ha eleve csak vázlatosan írt, akkor számtalan újabb ötlettel tudja majd bővíteni az írását, hiszen a mi vázlatunk erre is megoldás.
Karakterlap
Ha annyi ezresem lenne, ahányszor már láttam olyan könyvet, ahol az egyik oldalon a főszereplőnek még barna szeme volt, két oldallal később pedig már kék, akkor gazdag lennék. Sajnos nem csak ezzel szokott probléma lenni, ezért nálunk a karakterlapok is igen részletesek és olyasmire is kiterjednek, amire az író talán soha nem gondolna, pedig rendkívül fontos a karakterfejlődés szempontjából.
könyvborító
Az, hogy milyen egy jó könyvborító, már volt téma itt a blogon, de tény és való, hogy elengedhetetlen egy jó könyvhöz a megfelelő könyvborító. Ugye tudjuk már: a könyvborító nem az írónak kell, hogy tetszen persze az sem árt, de első sorban a beltartalmat kell, hogy kifejezze és a célközönségnek kell, hogy tetszen, tehát nem kevés marketingkutatás előzi meg a jó borító létrejöttét.
Olvasószerkesztő
Erről egy egész blogcikket írtam, olvasd el, de itt is fontos megjegyezni: Minden szenzációs könyv mögött van egy jó szerkesztő. Ostorral a kezében. A cikket itt olvashatod el: A jó szerkesztő 3 ismérve
Kitartás
Ebből kell a legtöbb, ami egy jó könyv alapja. Az író és a könyvet felkészítő csapattól is türelemre és kitartásra van szükség, hiszen sokszor nehéz az írói lét, főleg, ha a marketingről van szó. Még szerencse, hogy nálunk ez sem olyan nagy kihívás, hiszen a mentor, azaz én, mindig melletted vagyok.
Még bőven lehet folytatni a listát, de ezek a legfőbb dolgok, amik ahhoz kellenek, hogy egy kiváló könyv nálunk, az ÍróMentor Programban megszülethessen.
Végül egy jótanácsot szeretnék megosztani veled, kedves Olvasó:
Soha ne add fel az álmaid!