Írómentor Program

Mi a jó könyvborító titka?

a jó könyvborító

Egy jó könyvborító nem ördöngősség, de nem is lehet félvállról venni.

Sok kezdő író úgy gondolja, hogy az amerikai álom megvalósításához az is hozzá tartozik, hogy a könyvének borítója márpedig olyan lesz, mint amilyennek ő megálmodta.

Nos, egyrészt ez itt nem Amerika, másrészt pedig, ha a cél az, hogy az írónak tetszen, akkor az egy magának írt könyvet fog tükrözni. 

Nem győzöm hangsúlyozni a mentoráltjaimnak is, hogy a könyv borítója a legerősebb marketing eszköz egy már meglévő könyvhöz, hiszen ez az, amit a leendő olvasó elsőként meglát egy könyvből.  Ha a borító megfogta, akkor és csakis akkor fogja megfordítani a könyvet, hogy elolvassa a fülszöveget, vagy beleolvasson a könyvbe.

Mondhat bárki bármit, egy több ezer könyvet bíró boltban senki nem a hátoldalakat keresi, mert az első amivel találkozik, az a borító. 

Alapvetően egy borító összeállításánál a következőkre van szükség

könyvborító proof

A PROOF

Egy borító az soha nem egy kép, hanem egy akkora alap, ami elég a kiterített proofra, azaz : gerinc, előlap és hátlap + nyomdai kifutók… A lényeg, hogy egy szép nagy kép kell, aminek jobb oldalán az előlap foglal helyet, többi részén pedig a háttér alkalmas arra, hogy a fülszöveg és a gerincre írt szavak jól kitűnjenek. Természetesen van más megoldás is, de az kockázatosabb. Ezekről többet az Írómentor Programban Zoli tud, aki a borítókat készíti nekünk. Referenciák: itt minden borítót ő tervezett.

book cover history

KINÉZET

Nem kevés fejtörést szokott okozni néha az íróknak, hogy mégis mi legyen a borítón. Számít az, hogy

  • miről szól a könyv,
  • milyen a műfaj,
  • egy kicsit számít maga az író is, hiszen a a stílusát tükröznie kell a könyvének,
  • de leginkább az számít, hogy mi a mai könyvborító divat
  • és hogy mi tetszik leginkább a CÉLKÖZÖNSÉGNEK.

Azoknak a véleménye kell, akik olvasni fogják a könyvet, hiszen az ő polcukon lesz, és nekik kell majd mindig örömmel ránézniük. Ezt most nagyon szépen fogalmaztam, de tulajdonképpen a lényeg egy könyvben az író szempontjából az, hogy a beltartalmat töltse meg önmagával, míg a külcsíny már az olvasóknak szól.

Egy szó, mint száz: a borító marketing eszköz, nem az író személyisége. Tetszik, nem tetszik, de ez van.

Természetesen az Írómentor programban maximálisan figyelünk az író igényeire és elképzelésére és azt használjuk alapnak, amit keverünk a marketinggel és így születik meg a tökéletes borító, amivel mindenki elégedett lehet.

OLVASHATÓSÁG

Rendkívül fontos, hogy könnyen olvasható betűtípust válassz a borító minden területére. A cím és a név, a gerincen futó dolgok és a hátoldalon a fülszöveg is könnyen olvasható legyen. Soha ne legyen sok vagy kevés, ne olvadjon a háttérbe és ne legyen cifra betűtípus, mert az olvasó abban a többezer könyvet számláló boltban nem fog azzal vesződni, hogy kibetűzze a könyved címét. Arról nem beszélve, hogy színvakok, színtévesztők is vannak bő számmal, akiknek például egy zöld alapú borítóra szürkével írt cím már nem látható. Tehát figyelembe kell venni a színeket is, például azt, hogy egyáltalán mennek-e egymáshoz a borító és a cím színei, azaz komplementer színeket választani a tökéletes harmónia elérésére. 

Ezért tartom fontosnak, hogy olyan embert válassz a borítód nyomdakész tervezéséhez, aki már régóta mozog ezen a területen, és ért ezekhez a dolgokhoz is.

TAPINTÁS

Te meg tudnád állapítani egy könyv formájából, csukott szemmel, hogy milyen műfaja van? 

Biztos vagyok benne, hogy igen. 

Más egy regény (puha, vaskos), egy verseskötet (vékony kicsi), egy zsebkönyv és más egy komolyan bemutató könyv is (keménytáblás négyzet alakúbb). 

Látod, mennyire eltérnek az alakok? Ehhez alkalmazkodnia kell a kép méretének is. Lehet hogy neked nagyon tetszik egy kép, de az alakja, a mérete, formája vagy elrendezése miatt bizony nem válik be ahhoz a műfajhoz, amit írtál. 

 A LEGFONTOSABB

AZ ENGEDÉLY

Olyan nincs, hogy találtam egy képet a facen aztán azt szeretném borítónak. Millió forintos büntetések várnak arra, aki engedély nélkül használ fel egy képet. 

A legbiztosabb, ha Te magad fotózol egy képet, vagy egy fotóssal, modellel, kiegészítő eszközökkel együtt dolgozol (lásd az IGNIS című könyvem, amihez a műteremben fotóztunk és a modell a Skorpió Vumen soorzatok egyik legnagyobb rajongója volt).

Nyilván ez nem mindenki számára megoldás. Vehetsz is képet. Fotósoktól lehet képet venni, habár nem drága, az a kép garantáltan nem fog visszaköszönni egy kocsmai bögrén. 😀

Ott vannak még  viszonylag olcsón megszerezhető képet online felületekről. Itt is arra ügyelj, hogy az online hely írja-e, hogy a fotót felhasználhatod, szerkesztheted is, és ha van a képen modell, akkor szükség lehet a modell engedélyére is.

Összefoglalva, láthatod tehát, hogy a megfelelő és jó borító kiválasztása nem egyszerű feladat. Ilyenkor jön jól egy mentor, aki segít, egy marketinges, egy jogász, egy könyvelő és egy profi könyvborító készítő.

Még szerencse, hogy az Írómentor Program éppen ezért jött létre: hogy mindenben a segítségedre legyen.

Olvass bele ezekbe is!

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosarad
    Scroll to Top