Szerkesztés Írószemmel
Huczek Noémi
Az ÍróMentor Program írója
Gondolkodtál már azon, hogy mennyire eltérő lehet egy író és egy olvasó szemén keresztül nézni a könyveket?
Egy könyvmoly először a regény külsejét látja meg, míg az író a belsejét. Tartja a mondás: egy könyvet ne a borítója alapján ítéljünk meg. Ezt az író ezer százalékosan igaznak érzi, persze jogosan.
Mielőtt egy regény a boltokba kerül, sok-sok szakaszon átesik: fel kell épülnie, miután az alkotója kiírta magából az összes karaktert és lezárta a cselekményt. Csak egymás után pakolt szavak, amik mondatokat, bekezdéseket és fejezeteket alkotnak, ám ebben a formában még nem könyv. Gondoskodásra van szüksége meg egy kis terelgetésre, hogy teljes értékű kötet válhasson belőle.
Ennek az odaadásnak az egyik megállója a szerkesztés.
Ha kicsit ízlelgetjük ezt a szót, még a végén félelmetes is lehet.
Megszerkeszteni azt, amit én a fejemben már „összeszerkesztettem”? Na, nem. Senki se nyúljon bele a regényembe!
Azonban a szerkesztés nem ezt takarja. Ez a folyamat azt a célt szolgálja, hogy amit az író esetleg nem vesz észre, azt egy külső szemlélő, aki ért ehhez a feladathoz, meglássa és szóljon róla. Nem kijavítja, nem ír bele, csak rámutat az esetleges kisebb-nagyobb hibákra. Értendő itt a helyesírás, szóismétlés, magyartalan mondatok, tőmondatok és a többi. Ha ezek ki lesznek javítva az író által, akkor az nem csak neki jó, de az olvasónak is élmény lesz, hiszen egy igényes és szép szöveget olvashat. Nem zökkenti ki őt a sok tőmondat vagy épp vesszőhiba, ezáltal még egy okot kap ahhoz, hogy minden ízében a regénye oldalai közé zuhanjon és jó esetben a könyv végéig ott is maradjon.
Írói szemmel először tényleg ördögtől valónak tűnhet a szerkesztés, mert nem sok helyen mondják el, hogy ez mit is takar pontosan. Az ember pedig vakon a saját fantáziájára hagyatkozhat és találgathat csak.
Íróként egy szerkesztés maga az extrém hullámvasút. Ha túlságosan elbízza magát egy-egy fejezet megírása után, és nagy büszkén küldi átnézésre a szöveget, akkor sok esetben koppanni fog. Ha viszont rossznak és gyengének érzi az írását, a szerkesztője biztos meglepi dicsérő szavakkal. Érzelmileg megterhelő lehet, hiszen mégiscsak a nagy becsben tartott agyszülemény esik át olykor hatalmas változásokon. Ez rémisztő, mert egy idegen kezébe adja a munkája gyümölcsét, amit lehet, hogy évekig a fiókban tartott és senkinek sem mutatta meg vagy beszélt róla. Ehhez kell némi bizalom, elhatározás és komfortból kilépés, hogy most igenis kikupálja a százezerszavas írását.
A szerkesztés egy önismereti utazás, amiben az író visszacsatolást kap remek fogalmazásairól, ütős párbeszédeiről vagy esetleg a hajmeresztő csavarokról. Képet kap arról, hogy mit kéne erősítenie, mire figyeljen jobban oda és hogyan válhat sokkal jobbá. Nem egyszerű folyamat, hiszen néha nyűgnek vagy kínzásnak érződhet, amikor a szerkesztő teleírja megjegyzésekkel az egész doksit, mert hibát hibára halmozott az író. Ennek nekiállni és kijavítani nem kellemes. Ehhez kell némi önkritika is és be kell ismerni, ha valami tényleg nem a legjobb vagy épp nagyon beletalált a regénybe.
Írója válogatja, hogy ki miképp éli meg a szerkesztést, hiszen van, akinek nem okoz gondot a regényében bekövetkezett változás, de akad olyan is, aki nehezen viseli, ha egyes jelenetek megváltoznak. Itt fontos az író és szerkesztő közti kompromisszum, az arany középút, amiben mindkét fél jól jár és ezzel együtt az olvasó is a végeredménnyel.
Ha kialakul a felek közti harmónia és jól tudnak együtt dolgozni, ráhangolódtak egymás stílusára, akkor akár szórakoztatóvá is válhat a szerkesztés. Elcsattanhat jópár poén és mém. Egyfajta beszélgetés alakulhat ki a megjegyzés részben, amitől, ha a Word doksi beszélni tudna, szakadna a nevetéstől. Attól, hogy szigorú egy szerkesztő, még nem biztos, hogy karót nyelt is. A közös humorforrás fontos része annak, hogy élvezetes legyen a feladat kettejük közt és kicsit kevésbé érződjön kötelező, elengedhetetlen munkafolyamatnak.
Lényegében íróként az a legjobb, ha a szerkesztést motiváltan és precízen végzik, hiszen ez mindenkinek jól jön, legfőképp a könyvnek.
