Hogyan írj regényt, novellát vagy esszét?
Réti Virág Ildikó
Hogyan kezdj el egy regényt, novellát vagy esszét?
Valószínűleg te is átélted már azt a pillanatot, amikor a szereplőid szinte ki akartak ugrani a fejedből, és követelték, hogy végre elmesélhessék a történetüket.
Meg sem tudom számolni, hányszor fordult már elő velem, hogy egy történet zakatolt bennem, jelenetek és párbeszédek villantak fel, és úgy éreztem, ki kell pattannom a kádból, vagy abba kell hagynom a hús szeletelését, mert azonnal le kellett írnom minden bennem zubogó szót. Aztán amikor végre leültem írni… hirtelen megakadtam. A fejem egyszer csak kiürült, és az vakító fehér lap, a követelőzve villogó kurzor is csak rontott a helyzeten.
Az igazság az, hogy néha mindenkinek nehéz rátalálni arra a kezdésre, amely valóban elindítja a szöveget.
Na de térjünk rá a lényegre! Legyen szó regényről, novelláról vagy esszéről, mindegyikben észrevehetünk egy közös pontot. Mindháromnak szüksége van egy olyan mondatra, kérdésre, gondolatra vagy feszültséggel teli pillanatra, ami megragadja az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy tovább olvasson.
Ezt nevezzük horognak.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy a horog egy láthatatlan fonal, amely az első soroktól egészen a történet végéig feszül és vezeti az olvasó figyelmét.
Bár minden műfajban jelen van, mégis kicsit másképp működik attól függően, hogy történetet mesélünk vagy gondolatot fejtünk ki.
A regény
Egy regény eleje sokkal több egyszerű felvezetésnél, hiszen tulajdonképpen egy ígéret az olvasó felé.
Az első oldalaknál derül ki, hogy milyen világba lépünk be, kik azok a szereplők, akiknek a sorsát követni fogjuk és milyen feszültség húzódik a történet mögött.
Sok kezdő író – és bevallom, néha én is – úgy érzi, hogy a regény elején mindent el kell magyaráznia: a szereplők múltját, a világ működését, a háttértörténetet.
De az olvasó valójában nem ezt keresi az első oldalakon.
A túl sok magyarázat könnyen kizökkentheti az olvasót, sőt akár ki is dobhatja a könyvből, hiszen ilyenkor nem információt keres, hanem egy ígéretet az írótól. Ez lehet egy hangulat, egy karakter, akihez érzelmileg kapcsolódni tud, vagy egy rejtély, ami kíváncsivá teszi.
Az olvasó érzelmileg kötődni szeretne. Ha érzi, hogy valami elindult, akkor azt is tudni akarja majd, mi fog történni.
Az első fejezetben felvetett kérdés végigkíséri az egész könyvet, miközben a jól elhelyezett kisebb horgok folyamatosan tovább terelik az olvasót.
A jó regénykezdet ezért gyakran hangulatot teremt, konfliktust sejtet, vagy egy olyan kérdést ültet el az olvasó fejében, amelyre az egész történet során keresi a választ.
Mi történt?
Miért történt?
És mi lesz ennek a következménye?
Van azonban egy fontos dolog, amire érdemes figyelni: ne ígérj olyat a történet elején, amit később nem teljesítesz, mert ez könnyen megingathatja az olvasó bizalmát.
Nézzünk egy példát, amit történésen az egyik kedvenc könyvemből való.
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
„A Privet Drive 4. szám alatt ma is paprikás hangulat uralkodott a reggelizőasztalnál – Mr. Vernon Dursleyt ugyanis kora reggel hangos huhogás riasztotta fel.”
Ez a nyitómondat figyelemfelkeltő, mivel egy hétköznapi jelenetet mutat be, amit megtör egy szokatlan huhogás, így azonnal kérdéseket ébreszt és bevonja az olvasót.
Mi okozta a feszültséget?
Mi ez a huhogás?
Miért reagál így Mr. Vernon?
A „paprikás hangulat” kifejezés pedig hangulatteremtő, hiszen rögtön feszültséget sugall. Érződik, hogy nem egy áltagos reggelről van szó, hogy valami nincs rendben.
A novella
A novella egészen más tempóban működik, mint egy regény.
Éppen a rövidsége miatt nincs lehetőség hosszú felvezetésre vagy részletes háttértörténetre. Ebben az esetben a horognak szinte azonnal működésbe kell lépnie, és be kell szippantania az olvasót a történet világába.
Amikor novellát írok, mindig emlékeztetnem kell magam arra, hogy nem fér bele minden, és nem kell a karakter egész életútját megmutatnom. Elég egy pillanat, egy döntés vagy egy fordulópont.
Éppen ezért sokszor érdemes ott kezdeni, ahol valami megváltozik.
Lehet ez egy váratlan esemény, egy döntés, vagy az a pont, ahol a szereplő élete kibillen a megszokott rendből.
És persze ebben a műfajban különösen fontos a „mutasd, ne mondd” elve. A történet inkább képekben és helyzetekben bontakozik ki, nem pedig hosszú magyarázatokban.
A novella ezért gyakran nem a szereplők bemutatása köré, hanem inkább egy hangulat, egy pillanat vagy egy érzelmi csúcspont köré épül, ami azonnal kíváncsivá teszi az olvasót.
Novella esetében is hoztam egy példát:
Franz Kafka – Az átváltozás
„Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában.”
Úgy gondolom, Kafka nyitómondta éppen azért különösen hatásos, mert azonnali sokkhatást vált ki azzal, hogy minden felvezetés nélkül egy abszurd jelenet közepébe dobja az olvasót. A hétköznapi és az irreális helyzet éles kontrasztja feszültséget teremt, miközben kérdések sorát indítja el.
Mi történt?
Valóság ez vagy álom?
Mi lesz most?
Nem mellesleg rögtön megismerjük a főszereplő nevét, ami személyessé teszi.
Az esszé
Az esszé egy kicsit másképp működik, mint a szépirodalom.
Míg a regény vagy a novella inkább érzelmeket kelt, addig az esszé a gondolkodásra hat, és nem történetet mesél el, hanem egy érdekes gondolat mentén vezeti végig az olvasót.
De ettől még az esszének is szüksége van egy jó kezdésre.
Gondolj csak bele: ha egy cikk első mondata unalmas vagy túl általános, valószínűleg te sem olvasod tovább. Az olvasó figyelme itt is nagyon gyorsan eldől.
Az esszé „horga” nem egy drámai jelenet vagy rejtély, hanem egy erős állítás, egy meglepő gondolat vagy egy provokatív kérdés.
Például egy mondat, ami miatt az olvasó egy pillanatra megáll, és azt gondolja:
„Ez érdekes… Vajon mire gondol a szerző?”
A legtöbb esszé egy központi gondolat köré épül, és ez az a mondat vagy állítás, amely meghatározza az egész szöveg irányát. Ezt nevezzük tételmondatnak.
Éppen ezért a bevezetés feladata tulajdonképpen két dolog. Először felkelti az érdeklődést, aztán világosan megmutatja, miről fog szólni a gondolatmenet. Ezután következnek azok az érvek, példák vagy tapasztalatok, amelyek alátámasztják a szerző állítását.
Az esszé lehet személyes hangvételű, de a gondolatokat érdemes logikus érvekkel is alátámasztani.
Amikor ez jól működik, az esszé nemcsak információt ad át, hanem beszélgetést indít az olvasó fejében.
És talán ez az egyik legszebb dolog ebben a műfajban.
Elérkeztünk az utolsó példához:
Babits Mihály – Az írástudók árulása
„Az ember, ha nagyon nagy a mondanivalója, önkénytelenül szerény lesz.”
Babits esszéjének nyitómondata egy tömör, általános érvényű állítás, ami gondolkodásra készteti az olvasót, és már az első mondattal bevonja az érvelésbe.
Tényleg így van?
Mindenkire igaz?
Mi számít „nagy mondanivalónak”?
A mondat kijelöli az esszé témáját, miközben azt sugallja, hogy komoly, morális kérdésekről lesz szó.
Egy rövid gondolat a végére
Ha legközelebb leülsz írni, talán érdemes egy pillanatra megállni.
Nem azért, hogy tökéletes mondatot találj, hanem hogy feltegyél magadnak egy egyszerű kérdést:
A történetemmel kapcsolatban mi az a gondolat, jelenet vagy kérdés, ami miatt én magam is tovább olvasnám ezt a szöveget?
Ha erre megtalálod a választ, már meg is van az első horog.