Írómentor Program

Sose hinnéd el, hogyan születtek a könyvborítók…

Sose hinnéd el, hogyan születtek a könyvborítók…

Sose hinnéd el, hogyan születtek a könyvborítók…

halász emese író írómentor
Sose találnád ki, hogy mi is a könyvborító létrejöttének története.

Olvasási idő: kb. 3 perc

Nemrég voltam egy hihetetlen előadáson. Nem csak a téma (halottkultusz), hanem maga az előadó is egy kifejezetten csodás élmény volt, mert előadástechnikaliag olyan szinten lekötött, hogy észre sem vettük az elröppenő két órát.

Csanádi Viktor Holló hiedelemkutató felfoghatatlan mennyiségű tudással rendelkezik a témáról, éppen ezért nem is volt kérdés, hogy vásárolunk tőle egy könyvet a helyszínen. Ördögűzésről tudományosan című könyvében 130 tudományos érdekesség olvasható a démonológia és az ördögűzés világából, melyek mindegyike hiteles hivatkozásokkal van alátámasztva.

Na, de mi köze a démonoknak a könyvborítóhoz?

Meglepően szoros kapcsolatban állnak a démonok a könyvek borítójával.

A következőkben az említett könyv egy fejezetét veszem alapul.

Elég sokat kell visszautaznunk a történelemben, méghozzá a középkorba, amikor is a könyvek még bizony nem sorozatgyártással készültek, csupán egy-egy darab volt az olykor felbecsülhetetlen értékű írásokból. Ennek okán nem csupán beszerzése, hanem megtartása is igen nagy terhet rótt a könyv tulajdonosára. Mi van, ha valaki kölcsönveszi és „elfelejti” visszahozni, ugyebár… Mi van, ha valaki fogja és csak úgy ellopja?

Elzárhatták volna hét lakat alá a könyveket, őriztethették volna azokat, de a középkorban járunk, tehát nem kellett messzire menni egy jóval olcsóbb megoldásért: az átokért. Be kell látnunk, ez akkortájt erősebb volt, mint egy pár évnyi börtön.

Durva szövegű, komoly könyvátkok jöttek létre és kerültek a köztudatba, hatásukkal együtt, hogy megfélemlítsék az akkor még igencsak babonás tolvajokat.

Ezeket a könyvátkokat egyházi személyek írták fel a könyvek első oldalára, és a hiedelmek szerint bizony a könyvek eltulajdonítójának vagy rongálójának sok esetben a halálát is okozták.

Csakhogy ezeket az első lapokat egyszerű volt csak úgy kitépni, letépni a könyvről, így aztán idővel egy megerősített plusz oldalt hoztak létre első oldalként, hogy garantáltan ne legyen könnyű dolog megválni tőle, és így be tudja teljesíteni az átkok, melyet rá írtak.

Ebből a megvastagított első lapból lett később a könyvborító.

Hogy értsük is ennek akkori lényegét, idézem a könyvben is idézett szöveget, mely egyike volt a könyvátkoknak:

„Annak, aki e könyvet ellopja, vagy kölcsönkéri, de nem adja vissza, változzon a kezében kígyóvá és hatoljon belé. Sújtson le rá bénulással és fonnyassza el minden tagját. Fájdalmában könyörületért kiáltva sínylődjön, és kínjainak ne legyen vége, míg meg nem emésztetik. Könyvférgek rágják meg a beleit és a lángok lángjai, a Pokol lángjai emésszék el őt örökre.”

Nos, ma már egyszerűbb címek szerepelnek a könyvek borítóin ennél, tehát elmondhatjuk, hogy a könyvborítók mind céljukat, mind hatásukat megfejlődték a középkor óta. Szerencsére…

Várunk a klubban!

Ha szeretnél az írói útról még beszélgetni, akkor csatlakozz a csoportunkhoz, és írj egy posztot! Beszéljük ki!
0
    0
    Kosarad
    Üres a kosarad
    Scroll to Top