Az író és a szerepe a társadalomban
Mezőföldi Pitypang cikke
Mit adunk mi írók a világnak?
Olvasási idő: kb. 2 perc
Első körben tisztázzuk az egyértelműt, hogy mit csinál egy író. Ír. Kinek? A nyilvánosságnak. Ha ez a két feltétel teljesül, az adott személy írónak számít függetlenül minden más tényezőtől, függetlenül attól, hogy mekkora közönségnek, milyen példányszámban teszi mindezt.
Most, hogy a legalapabb definíciót kipipáltuk, kavarjuk meg ezt egy kicsit, és vizsgáljuk meg más szemszögből is a helyzetet.
Ez az én teljesen szubjektív véleményem, nem kell velem egyetérteni, de az én vizsgálatomban az író nem mint személy szerepel, sokkal inkább, mint egy külön entitás a kastélyon kívül vagy éppen, mint egy kulcsfontosságú fogaskerék a gépezetben.
Mi, írók csak lebegünk a társadalom peremén anélkül, hogy igazán illeszkednénk bele.
Egy írónak nincsen rangja, kívül áll a kasztrendszeren, nincs sem vallási, sem politikai hovatartozása igazán, ő szimplán csak egy különc lélek távol a megszokottól, távol a zajtól, és nem csinál mást, mint kívülről vizsgál mindent, amibe ő nem fért bele. Oly módon szolgáljuk a társadalmat, ahogyan más nem, mi szemlélődünk, ítélünk, és ezt sokszor az átlagember számára igazságtalannak tűnő módon tálaljuk.
De mi is ez, amit feltálalunk pontosan?
El is érkeztünk a kérdés második feléhez, hogy mi a szerepünk, a feladatunk nekünk, íróknak?
Sokan túlidealizálják ezt is, mint sok minden mást, mások pedig nem gondolnak bele eléggé abba, amibe bele kellene, így elég összetett a válasz ismét.
Egy író szórakoztat, megnevettet embereket anélkül, hogy bármi égbekiáltó bölcsességet próbálna közzétenni.
Megsirat, ha éppen arra van szükség – hosszú évek óta beszorult könnyeknek segít felszínre törni, olyanoknak is, amikről úgy hitték, hogy végleg kiszáradtak.
Egy író életet ment, kihúz a magányból, mert gondoljunk csak bele, hogy mennyi, de mennyi embernek adunk egy új esélyt a mi karaktereinkkel, a mi világunkkal.
Befogadjuk azt is, akit ez az univerzum aljas módon kirekesztett.
Motivációt, célt, lendületet adunk.
Mindegy, hogy egy bekezdéssel, egy teljes történettel vagy éppen a saját életutunkkal, de gondolatokat ébresztünk az emberekben, amivel át tudnak lendülni a saját problémáikon.
És végül, de nem utolsó sorban kritizálunk, elgondolkodtatunk, tükröt tartunk különböző témákkal, könyvekkel azért, hogy az emberek észrevegyék, hogy akár egyén, akár társadalmi szinten nem jó az irány, amit követnek.
Sok kényelmetlen, durva témát vetünk papírra, amik átlépik az ingerküszöböt, kívül esnek a komfortzónán, de így, zárómondatként itt hagynám ezt:
Nem minden jó könyv kényelmes, és nem minden kényelmes könyv jó.