Írómentor Program

Ann B. Cobbler - A sötétség lázadása

Noémi olvasmányai blog
-
Könyv
értékelő

Értékelés összpontszám:

Fülszöveg:

Viola Wilson, a huszas évei elején járó törékeny lány, aki egy furán induló reggelt követően, belebotlik a végzetébe.
Ezzel pedig kezdetét veszi az őrület.

Figyelem! Itt semmi sem az, aminek látszik.
Akik eddig azt gondolták, hogy az apró véletlenek, minden szándék nélkül, csak úgy megtörténnek velünk, a könyv végére rájönnek, hogy bizony ez tévedés.

Véletlenek nem léteznek.
Minden okkal történik úgy, ahogy, hiszen valamilyen formában, mind a nagy terv részesei vagyunk.

A Fény vajon felveheti a versenyt a Sötétséggel, vagy azon a furcsa reggelen, inkább ágyban kellett volna maradnia a “kulcsnak”.

„Beleszerettem a könyvbe. Beleszerettem a szereplőkbe. Imádom úgy, ahogy van.” – Halász Emese, író

Ebben a könyvben mindennek jelentősége van. 

Nem csak annak, hogy a szereplők kivel találkoznak és miket mondanak vagy éppen mit cselekednek, hanem annak is, hogy éppen hol és milyen körülmények között teszik ezt. Minden egyes apró részlet fontos, és később jelentéssel bír, és amikor erre rájössz, akkor BUUUMMMM összeáll minden.

 
De azt hiszem az elején kéne kezdenem. 

A történetünk főszereplője Viola egy „átlagos napon” éppen munkába indul, amikor az utcán találkozik egy szimpatikus fiúval (Ryan). Ez a találkozás mindent felborít Viola életében, és az olvasó számára egyértelmű lesz, hogy a sorsuk összefonódik. Az elején olyan kis lassan, aranyosan indult, hogy azt hittem, ilyen kis cuki, aranyos lesz végig. Aztán a könyv kb. egyharmada után rá kellett jönnöm, hogy neeeem ez csak a beetetés volt, itt sokkal komolyabb dolgok vannak előkészületben. 

Innentől kezdve 200%-os figyelemmel olvastam a könyvet, a korábbi részekhez volt, hogy visszalapoztam, mert én, kéremszépen még egyszer nem szerettem volna átejtetni magam. 🙂
A történetben fontos szerepet játszik még Kian is, akivel az útjuk során találkoznak, illetve Viola barátnője Mary. Igazából nehéz erről a könyvről spoilermentesen írni, mert tényleg semmi nem az, ami elsőre látszik.

A könyvben több természetfeletti erővel bíró lény is megjelenik a sötétség oldalán és az hamar kiderül, hogy ellenük Viola kulcsfontosságú szereplő lesz.
Nekem az abszolút kedvencem Kian lett. A maga titokzatosságával, humorával. Az ő történetének felfedése volt az egyik kedvenc részem a könyvben.

 
Szerintem ez egy nagyon átgondolt és fantasztikus könyv. Faltam az oldalakat (főleg a nagy bumm után), és rengetegszer szinte tapsikolva örültem, amikor egy-egy összefüggést, vagy korábbi utalást megértettem. Amilyen lassú volt az eleje, a végére nagyon felgyorsultak az események, ott már kicsit lehet túl gyors is volt. 

Nagyon-NAGYON várom már a folytatást, remélem hamar megszületik!

Ez tényleg SPOILER-es lesz, mivel erről a könyvről egyébként nagyon nehéz a történet feltárása nélkül bármit is mondani. 

Viola, Ryan, Kian, Mary, Ava és Zizi története és sorsa összefonódott, hiszen a sötétség úton van, hogy átvegye az emberek világa feletti hatalmat.

Viola és Ryan egy teljesen átlagos napon, véletlenül botlanak egymásba. A szimpátia a találkozáskor kölcsönös. Egy közös kirándulás alkalmával tervezik jobban megismerni egymást, ahol felbukkan Kian, aki onnantól kezdve hozzájuk csapódik. Eleinte nagyon nem bírtam, hiszen egyértelmű volt, hogy Viola és Ryan kettesben szeretne lenni, mégis mindenhova velük tartott. A tábortüzes jelenetet nagyon szerettem, mert egy kicsit végre jobban megismertük a szereplőket. Az „idillnek” a varjak támadása vetett véget, ahol kiderült, hogy Kian mégsem annyira véletlenül került oda, hiszen van némi köze a természetfelettihez. Ryan nagyon csúnyán megsérült, így a szereplők a kórház felé vették az irányt.
Itt azonban egy akkorát csavart az írónő a történeten, hogy aki nem hiszi járjon utána, de aki elhiszi az is, mert konkrétan leesett az állam és úgy kellett összeszedni. 

Erről a részről szándékosan nem szeretnék írni, mert még a spoiler alatt sem szeretném elspoilerezni az eseményeket, legyen elég annyi, hogy itt már teljesen világossá vált, hogy minden egyes leírt szónak jelentősége van. 

Például az, hogy a könyv első oldalain történt egy baleset, az itt nyert értelmet. De ennél többet nem is szeretnék elárulni.
A kórházban aztán mindenre fény derül, kiderül, hogy kik vannak a sötétség oldalán, és hogy a szereplőkre milyen súly fog nehezedni a jövőben. 

Ava és Zizi kicsit később kerülnek előtérbe, mind a kettejüknek nagyon érdekes történetük és fontos szerepük van a könyvben.
Nagyon tetszett, hogy feltárásra került a karakterek története és jelleme. Mindannyian külön egyéniségek. 

A könyv remek humorral van átitatva, izgalmas, nem mindennapi. A vége hagyott bennem némi űrt, mert még csak egy hangyányi elképzelésem sincs, hogy hogyan fog folytatódni… 

Várom a folytatást!

Szeretnék pár idézetet kiemelni a könyvből:

„Ebben a vicces formában érkeztünk meg a teliholddal megvilágított ösvényen a tópartra. Csodálatos volt a táj, és a mellettem álló pasik is szuper darabok voltak az oldalamon, és ha a jobb oldali nem az exe után sír, míg a bal oldalon álló nem egy elviselhetetlen tuskó, igazán romantikus is lehetett volna a pillanat. Hiába próbáltam az önsajnálat bugyraiba vetni magam, a hullámok lágy, megnyugtató morajlása nem engedte.”

„– Ne duzzogj már, nincs semmi gond veled, csak a csipogásod összezavarja a gondolataimat! – ült vissza mellém, majd felém emelte a kezét, amit az arcom előtt megállított, végül erőtlenül ejtette vissza a takaróra.”

„– A legtöbb ember a naplementét tartja a legszebb dolognak, de én sokkal inkább a pirkadatért vagyok oda. Ahogy felébred a természet, és újra magára találnak a benne lakó élőlények, egyszerűen káprázatos – mutatta meg szentimentális oldalát Kian.”

Részletes csillagozás

Közreműködtek:

ann b cobbler
Ann B. Cobbler
Író

A könyvekben és az álmokban bármi megtörténhet és bizony meg is történik. Ebből mennyi az igazság és mennyi a mese? Vannak dimenziók közötti átjárók vagy szellemek? A válasz egyszerű! Vannak, hiszen ott, az álmainkban minden Valóság.

noémi jó
Noémi olvasmányai
Könyvesblogger

Szenvedélyes könyvrajongó, aki ahol csak lehet, közhírré teszi, hogy mit olvas, és mi az őszinte véleménye róla.

A könyv az ÍróMentor Program segítségével született meg.

0
    0
    Kosarad
    Üres a kosarad
    Scroll to Top